Tisztelt Megrendelőink! 5000 Ft összérték alatti, illetve nem magyarországi címről érkező megrendeléseket nem áll módunkban teljesíteni. Postaköltségről is adunk számlát! Megértésüket köszönjük!
A híres Bethlen-kastély falujában, Bonchidán született a Kolozsvárott tanult festő, grafikus és selyemfestő Zsombori Erzsébet, aki 1987-ben települt át Magyarországra. Először színésznő akart lenni, játszott is a kolozsvári Stúdió Színpadon. Végül mégis a képzőművészet lett a hivatása nagynénje, a festőművész, színész, szavalóművész és operaénekes Póka Zsombori Erzsébet hatására.
A Végtelen című könyv úgy fogalmaz meg imádságokat, hogy olvasója őszinte, szívből szóló párbeszédet folytathasson Istennel. Elidőzhessen a jelenlétében. A színes és sokatmondó illusztrációk a szöveges imák mellett segítenek jobban elmélyülni az aktuális élethelyzetünkben. Csoma Zsuzsanna Éva református lelkipásztorral, a könyv szerzőjével beszélgettünk.
Három nap alatt hat helyszínen, negyven ingyenes programmal érkezik pünkösd hétvégéjén Budapest egyik legnagyobb zenei eseménye. Ezúttal is több ezer résztvevőre számítanak a szervezők, akik nemcsak szórakoztatni szeretnének, hanem azt is, hogy minél többen megismerjék a páratlanul gazdag református zenei hagyományokat.

A Titus Hitéleti Alapítvány 2023tavaszán is megtartja a nyári táborfelkésztő workshopjait.
Az idei anyag címe: Az árral szemben - Dániel története
Részletek kérhetők a titus@titus.hu e-mail címen, vagy a 30/9726082-es lelkészi flottás telefonon, ill. a 42/233-103-as számon. Az anyag megrendelhető 30/9726082-es telefonon.