Tisztelt Megrendelőink! 5000 Ft összérték alatti, illetve nem magyarországi címről érkező megrendeléseket nem áll módunkban teljesíteni. Postaköltségről is adunk számlát! Megértésüket köszönjük!
A Pozsonyi úti református templom adott otthont a Budapesti Fesztiválzenekar koncertjének. A zenekar a missziójának tekinti, hogy a zene örömét mindenki átélhesse, ezért már tíz éve járják az országot ingyenes koncertekkel, a templomi előadásokon a helyszínhez illő barokk zenéket játszanak. A Pozsonyi Úti Református Egyházközség kifejezetten zenekedvelő – tudtuk meg Kovách Tamás lelkipásztortól –, erre az alkalomra pedig felekezettől függetlenül annyian érkeztek, hogy nemcsak zenével, hanem hallgatóval is megtelt a templom.
Amíg valaki nem érti meg, hogy a lelki kincsek többet érnek, mint az anyagiak, addig nem tud Jézus mellé állni. Pedig Jézus már döntött mellette. A megtérés az értékrend radikális átrendeződésével jár: előtte hiába van meg mindenem, úgy érzem, nincs semmim, mert semmi sem elég. A megtérés után is úgy érzem, nincs semmim – hiszen mindenem az övé –, mégsem hiányzik semmi, hisz megvan az az egy, ami a minden. Szabó Zsolt írása.
Ez a divatos kifejezés rugalmas ellenállóképességet jelent, ennek jelenléte pedig egy lelkész életében, feladatai közepette különösen fontos lehet, hiszen az új helyzettel, változásokkal és váratlan akadályokkal való megbirkózás készsége nem hiányozhat egy gyülekezet vezetőjéből. A Gyökössy Intézet négynapos konferenciáján évről évre lehetőség nyílik a lelkipásztoroknak a rezilienciáról tanulni, tapasztalatot szerezni. Idén júniusban újra lehetősége lesz a lelkipásztoroknak, hogy lelkésztovábbképzésen a rezilienciáról tanuljanak, tapasztalatot szerezzenek.
A Titus Hitéleti Alapítvány 2023tavaszán is megtartja a nyári táborfelkésztő workshopjait.
Az idei anyag címe: Az árral szemben - Dániel története
Részletek kérhetők a titus@titus.hu e-mail címen, vagy a 30/9726082-es lelkészi flottás telefonon, ill. a 42/233-103-as számon. Az anyag megrendelhető 30/9726082-es telefonon.